Superbody 2020 - Zárt kapus verseny Budapest Congress Center

Hotel in Budapest

Superbody 2020 – Zárt kapus verseny

from 07 November 20 to 07 November 20
08:00 22:00

2020-ban sem marad el a Superbody, sőt! Olyan újításokkal jövünk, amik alapjaiban fogják megváltoztatni mindazt, amit a testépítő versenyekről eddig gondoltál.

 

Nehéz döntés volt, de a Superbody szervezői úgy döntöttek, hogy idén biztonsági okokból a verseny zárt kapus lesz.
Így a rendezvény helyszínén a verseny napján csak a szervezők és a versenyzők tartózkodhatnak.

A versenyt megtekinteni élő közvetítésben, de leginkább az utólagos összefoglalókban lehet. Idén arra fogunk koncentrálni, hogy soha nem látott színvonalú “dokumentumfilm” készüljön a Superbody 2020 versenyről.
További információk a hírfolyamban.

Fontos tudnivalók:

1. Ahogy az elmúlt években is, idén is előnevezéses lesz a verseny. A nevezési díjat online kell majd befizetni, de a verseny után minden induló visszakapja Scitec Nutrition utalvány formájában!

2. A jegyeket nemcsak a helyszínen, hanem elővételben is meg lehetett venni eddig is. Most azonban kifejezetten érdemes lesz, minden elővételben vásárolt jegy mellé ugyanis a jegy árát meghaladó értékű táplálékkiegészítő csomag jár.

3. A helyszín idén is a lehető legnívósabb: a Kongresszusi Központ. Jelenleg nincs Magyarországon ennél színvonalasabb, testépítő rendezvény lebonyolítására alkalmas helyszín.

4. Az Open és GP kategóriák díjazása szépen felkerekedik, így a csúcskategóriák versenyzőinek különösen érdemes elindulni, nem csak az élmény és a presztízs, de a top 3-as pénzdíjak miatt is.

Forrás: Szervezők

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!