Bagossy Brothers Company

Dr. Eben Alexander előadása

Dr. Eben Alexander: A tudatosság ébredése
A tudomány és spiritualitás lélegzetelállítóan új kapcsolata

 Legyen részese dr Eben Alexander neves amerikai idegsebész, kutató, a Harvard Medical School egykori tanára és orvosa, “A mennyország létezik” c. New York Times bestseller írója, valamint Karen Newell, a Sacred Acoustics társalapítója izgalmas estéjének.

“Szóval itt vagyok. Még mindig tudós vagyok. Még mindig orvos vagyok és így két alapvető kötelességem van: tartanom kell magam az igazsághoz, és segítenemkell a gyógyításban. Ez aztjelenti, hogy el kell mondanom a történetemet. Azt a történetet, amelyről az idő múlásával egyre inkább úgy érzem, hogy nem véletlenül történt meg. nem azért, mintha különleges lennék. Csak azért, mert velem két dolog történt meg egyszerre és egyidejűleg, és ezek együtt megtörik a reduktív tudomány utolsó erőfeszítéseit is, amellyel azt hirdetik a világnak, hogy csak a materiális birodalom létezik, és hogy nem a tudat, vagy a lélek – a miénk és az enyém – az univerzumunk legnagyobb központi misztériuma. Erre én vagyok az eleven bizonyíték és ez az információ nem maradhat többé titokban”  Dr. Eben Alexander

A világ egyik legelismertebb orvosaként 2008-ban egy súlyos agyleállást okozó kómában töltött idő alatt Dr. Eben Alexander látványos utazást élt át az ismert fizikai univerzumon túlmutató birodalmakban, részese volt egy ultra-valóságos utazásnak, amely ellentmond az agy, a szellem és a tudat minden hagyományos idegtudomány-alapú megközelítésének. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, hogy a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk, hogy Isten, a Lélek és a Mennyország nem a fantázia művei, hanem tudományos tények és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Hallgassa meg a világ leghíresebb egyetemein és előadótermeiben rendszeresen előadó, Larry King, Oprah Winfrey és Dr. Oz hihetetlen népszerű showjaiban szereplő Dr. Eben Alexander halálközeli élményéről szóló beszámolóját, a tudatossággal és a tudatos univerzummal kapcsolatos legújabb nézeteit, majd adja át magának a csoportos meditációnak egy fantasztikus este keretében.

Dee Dee Bridgewater – Memphis… Yes, I’m ready

Cserháti Emlékest

CSERHÁTI EMLÉKEST

Budapest Kongresszusi Központ 2019.10.19.

Cserháti Zsuzsát, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években azonban háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legsikeresebb visszatérését mondhatta magáénak. Előadó-művészete és a neki írt rengeteg igényes dal inspirációként szolgál napjaink énekesei számára is.

Az esten elhangzó dalokat három kiváló énekesnő, Koós Réka, Náray Erika és Tunyogi Bernadett előadásában hallhatjuk.

Közreműködik a Studio11 Ensemble.

A produkció által újrafogalmazott dalok épp úgy teret adnak szólistáink egyéniségének, mint a zenekari összjátéknak. Mindez garancia arra, hogy egyedülálló és különleges élményben lesz része a Budapesti Kongresszusi Központ közönségének.

Jegyek kaphatók a jegy.hu oldalon és az Interticket jegyirodáiban.

/Nr1Media produkció/

SZILVESZTER – All stars: Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Hadházi László

Az előadás időtartama kb. 1,5 óra.

Aranyosi Péter

A Dumaszínház társulatának tagja.

Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen rúdtánc-idomárja. Borostás tanárember, noha csak hallgatóként látott katedrát. Komolytalan családapa. A számítógépes stratégiai játékok és a stand-up fellépések olykor napokra is elszólítják a gyermekei mellől. Vele van az erő, de érzi, nem jelent jót halottas kocsival érkezni az APEH-be. A Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobb keze.

Beliczai Balázs

A Dumaszínház társulatának tagja.

Magyarország egyik piacvezető stand-up komikusa. Mindig ügyfélorientált, közönségcentrikus. A szektor legdinamikusabban fejlődő szereplőjeként a prémium minőség elkötelezettje. Tavaly az utolsó negyedévben már 88%-kal volt poénosabb! Előadóművészi portfóliójában viccek, paródiák, zenés gegek. Szókimondó humorista: számára nem léteznek tabu témák, kivéve a kakilást. Tapasztalat és tudás ötvöződik kulturált produkcióiban, a legtrágárabb szavak közül pedig sose hagyná el a száját a ***. A humor sugárhajtású atombombája, aki nem ismer lehetetlent, ha jól megfizetik. Sikerének titka a folyamatos fejlesztés és nyitottság – egy szóval: ***jó! 🙂

Hadházi László

A Dumaszínház társulatának tagja.

hangulat-karbantartó 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista.

1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival.

Nekem 8. /Litkai – Hadházi/

Megint 8. /Litkai – Hadházi/

A Föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodája /Pataki Balázs – Litkai Gergely – Kovács András Péter – Hadházi László/

Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

Negyvenhetes cipőt hord.

Példaképe Malcolm Young az AC/DC ritmusgitárosa.

SZILVESZTER: Kettőskereszt vagy amit akartok – Dombóvári István önálló estje, mv.: Bellus István

SZILVESZTER: Kettőskereszt vagy amit akartok
Dombóvári István önálló estje, mv.: Bellus István

# Kettőskereszt vagy amit akartok

Életünk jelentős része a közösségi oldalakon zajlik, ami alaposan átrendezte és újraalkotta a szokásainkat.

De vajon tényleg ismerjük az ismerőseinket?
Biztos, hogy szeret minket az, aki folyamatosan felfelé tartott mutatóujjat küld mindenre?
Mit akarhat valójában tőlünk, aki rendszeresen megbök?
És egyébként hová tettem a lakáskulcsomat???

Dombóvári István legújabb önálló estjében többek között ezekre a mindenkit érintő kérdésekre keres válaszokat.
Stand up, jelenet és zene két órában!

SZILVESZTER: Életed filmje – Kovács András Péter önálló előadása // búcsúelőadás

Kovács András Péter és a Dumaszínház az előadás bevételéből felajánl 3.000.000.-Ft-ot a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete – Családok Átmeneti Otthonának. A belépőjegy megvásárlásával Ön is hozzájárul a szervezet támogatásához.

Életed filmje:

Azt mondják, halálod pillanatában lepereg előtted életed filmje. Ha buddhista vagy, akkor valószínűleg a következő élet előzetese is.

De ha hihetünk a szóbeszédnek, az utolsó pillanatban egyszer, utoljára – vagy talán először – egyben láthatod az egészet . És amit látsz, meg fog lepni: nem egy csavaros játékfilm, nem is felzaklató doku – csupán összedobált snittek zavaros egymásutánja egy bizarr történettel, aminek az eleje hiányzik, a befejezése pedig érthetetlen. Egy olyan film, ami gyártási terv, forgatókönyv és próba nélkül készült, amiben a szereplők esetlenül botladoznak és improvizálnak, aminek a főszerepére senki nem castingolt téged, ahol a rendező kiléte talány. Nem vígjáték, nem is tragédia – leginkább börleszk.

Kovács András Péter estje erről a börleszkről szól, az egyes életszakaszok legnagyobb elhasalásairól, a Vihar a Biliben c. estből ismert vicces és elgondolkodtató stílusban, az est végére pedig kiderül: mindegy, melyikünk filmjét játssza a mozigépész, nincs új sztori – csetlés-botlásaink  emberiek, mélyek és egyetemesek.

Az előadás időtartama kb. 90 perc.

Christmas Concert – Audience Choice Programme

“There was a moment when it seemed an angel passed through the hall,” wrote a member of the audience after the BFO’s christmas concert last year. Another commenter said the performance was “the best Christmas present.” Iván Fischer will bring the same gift this year, and while the packaging may be familiar, the contents are always unknown, never boring, and always determined by the wishes of the audience.

The members of the Budapest Festival Orchestra are the most multifaceted musicians in Hungary – and perhaps in the world. Apart from being outstanding orchestral musicians, they also perform in chamber formations of the highest quality and often appear before the audience as soloists. They approach Baroque, classical and contemporary music with the same level of professionalism, and are also no strangers to jazz or folk music. They know everything there is to know about their own instruments, and are able to enchant and capture the attention of everyone from children who are complete newcomers to music to seasoned aficionados of the classics. They also hold their own as a choir, so their musical toolbox is, in a word, simply unlimited. Just as Iván Fischer’s ideas, creativity and enthusiasm know no limits. The purpose of the christmas concert is to allow the audience to share in all these miracles.

This is an evening where anything can happen. The audience will have a role in determining the programme, so the concert will be custom-tailored to its listeners. Of course, there will also be surprises in store, which Iván Fischer will handle. As he puts it: “This concert is like a wrapped gift, as when a child announces ahead of time what they would like for Christmas, but at the same time, of course, they also want to be surprised.” At this concert the audience will get both.

The holiday concert will also mark an anniversary: the BFO made its debut at the Liszt Academy at Christmas in 1983, which was when the Grand Hall became available. It is through this coincidence that perhaps the orchestra’s most beautiful tradition was born, which continues to bring warmth to the hearts of music lovers year after year during the holiday season.

Jim Jefferies: The Night Talker Tour

Jim Jefferies will kick off his European tour

in Budapest on November 30, 2019!

Being named one of the top 5 touring comedians in the world, Jim Jefferies is back on the road with an entirely new routine for his The Night Talker Tour.

Jim Jefferies is one of the most popular and respected comedians of his generation, entertaining audiences across the globe with his provocative, belief-challenging, and thought-provoking comedy. In addition to his critically acclaimed series,’The Jim Jefferies Show’ Jim also continues to head up the weekly podcast series, The Jim Jefferies Show Podcast.

He has currently two comedy specials available on Netflix: This Is Me Now (2018) and Freedumb (2017).

“MUSIC-WINE” Gala concert of the 100 Member Gypsy Orchestra

The 100 Member Gypsy Orchestra is looking forward to welcoming those looking for entertainment with a gala program, wine tasting and folk dance show on December the 30th, at the Budapest Congress Center. 100 musicians play at the same time on the grand concert, performing popular melodious tunes by Sarasate, Brahms, Strauss, Tchaikovsky, while the audience is tasting selected outstanding wines of Hungarian wineries. Beyond the concert, our guests can also enjoy the four course festive dinner introducing famous Hungarian dishes prepared by our master chefs, or can listen to the exclusive performance with snacks and wine.

Opening: 6pm, concert: 7pm

 

Information: www.argosart.hu / phone: +36-30-921-5701

online tickets: www.jegy.hu, www.jegymester.hu