JETHRO TULL – The Curiosity Tour 2026

honnan 23 August 26 hová 23 August 26
19:00 22:30

A brit állomások után a Jethro Tull nemrég bejelentette európai koncertjeit a 2026-os évre. A The Curiosity Tour középpontjában a 24 albumot felölelő, 1968-tól napjainkig tartó életművük áll, de kiemelt figyelmet kap legújabb lemezük, a Curious Ruminant is. Budapesten augusztus 23-án, a Kongresszusi Központban játszanak.

A Jethro Tull 1968 januárjában kezdett rendszeresen fellépni a legendás londoni Marquee Clubban. A következő év végére, ahogy egyre nagyobb lendületet vettek, már színházakban és koncerttermekben játszottak országszerte – nagyjából úgy, ahogyan ma is, persze néhány ősz hajszállal talán többel.

És bár a közönségük egy része mára ugyan nyugdíjas korú lett, mégis fiatalos lelkülettel kelnek útra időről időre, hogy megnézzenek egy csapat idős fickót, amint jól érzi magát a színpadon. Mert Ian Anderson és zenekara valóban ezt teszik: fiatalos, fürge és villámgyors ujjakkal száguldanak fel-alá a fogólapokon és billentyűkön, látszólag könnyedén és magabiztosan.

Ezúttal is a megszokott csapat érkezik: David Goodier basszusgitáron, John O’Hara billentyűs hangszereken, Scott Hammond a dobok mögött, valamint az új fiú, Jack Clark gitáron játszik majd. A friss lemez egyik dala az Over Jerusalem: https://www.youtube.com/watch?v=k6P1SKufqzA